+421 950 333 113info@handymade.huHandymade Days: −10% minden kész termékreVásárlás

Blog

← Vissza

A kozmetikumok mikrobiológiai tisztasága: miért romlanak meg a kozmetikumok, és hogyan előzhető ez meg

A kozmetikumok mikrobiológiai tisztasága: miért romlanak meg a kozmetikumok, és hogyan előzhető ez meg
A cikk tartalma
  1. Miért érint ez mindenkit, aki vízzel dolgozik
  2. A kozmetikumot nem csak a tartósítószer védi: a többgátas megközelítés
  3. Tartósítást erősítő boosterek: segítők, amelyek sokra képesek
  4. Kelátképző anyagok: feltűnés nélküli, de nagyon hasznos gát
  5. Honnan kerülnek a mikroorganizmusok a kozmetikumokba
  6. Baktériumok, élesztő- és penészgombák: a szennyeződést nem feltétlenül látjuk
  7. A pH többet számít, mint gondolnánk
  8. Hogyan adjuk hozzá helyesen a tartósítószert
  9. Adagolás: a kevesebb nem biztos, hogy elég, a több nem biztos, hogy megengedett
  10. Miért nem működik ugyanaz a tartósítószer minden krémben egyformán
  11. A csomagolás a formula része
  12. És mi a helyzet a vízmentes termékekkel?
  13. Az E-vitamin nem tartósítószer
  14. Honnan tudjuk, hogy a tartósítórendszer valóban működik
  15. Hogyan tervezzük meg tehát a tartósítórendszert
  16. Gyakori kérdések
  17. Mivel kombinálja a Handymade kínálatából
  18. Összegzés: a tartósítószer csak egy darabja a kirakósnak

A krém, amelynek egy hónappal ezelőtt pontosan olyan illata volt, amilyennek lennie kellett, ma kicsit másképp illatozik. Megváltozott a színe, az állaga hígabb lett, a tégely szélén pedig megjelent egy folt, amely tegnap még nem volt ott.

Mikrobiológiai problémáról van szó? Lehet. De nem feltétlenül.

A víz elválása az olajos fázistól lehet az emulzió fizikai instabilitásának következménye, a sötétedés összefügghet valamelyik összetevő oxidációjával vagy kémiai reakciójával, az illat megváltozása pedig például az olajok vagy az illatosítás oxidációjával. A látható bevonat vagy folt már inkább mikrobiális szennyeződésre utal, de mikrobiológiai vizsgálat nélkül a probléma eredete nem állapítható meg megbízhatóan.

És ez fordítva is igaz: egy kozmetikai termék kinézhet, illatozhat és működhet teljesen normálisan, és mégis előfordulhat, hogy mikrobiológiailag már nem megfelelő.

Éppen ezért a formulázásnál nem elég csak az összetétellel, az illattal, az állaggal és a fizikai stabilitással foglalkozni. A mikrobiológiai biztonság a jól megtervezett receptúra egyenrangú része.

Ez a cikk a kozmetikai tartósítószerekről szóló témánkhoz kapcsolódik, és egy lépéssel tovább viszi azt. Nemcsak azzal foglalkozunk, mivel tartósítsuk a terméket, hanem elsősorban azzal, miért romlanak meg a kozmetikumok, mire van szükségük a mikroorganizmusoknak a szaporodáshoz, és miért nem dönt soha egyetlen tartósítószer a termék biztonságáról és eltarthatóságáról.

Miért érint ez mindenkit, aki vízzel dolgozik

A baktériumoknak, élesztőgombáknak és penészgombáknak megfelelő környezetre van szükségük a szaporodáshoz, és ennek egyik alapfeltétele a kellő mennyiségű hozzáférhető víz.

Ezért egy emulzió, gél vagy tonik mikrobiológiai kockázata alapvetően különbözik egy tiszta olaj vagy vízmentes balzsam kockázatától.

Krémek, olajok

Ha a receptúra vizes fázist tartalmaz – például vizet, hidrolátumot, aloe vera levet, vizes növényi kivonatot vagy más vizes alapanyagot –, a mikrobiológiai stabilitásával foglalkoznunk kell.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy elég megnézni a víz százalékos arányát a receptúrában. A mikroorganizmusok szempontjából ugyanis nemcsak az a döntő, mennyi vizet tartalmaz a termék, hanem az is, hogy ebből mennyi hozzáférhető számukra ténylegesen.

Ezzel el is érkeztünk a kozmetikumok mikrobiológiai stabilitásának egyik legfontosabb fogalmához.

Víz és víz között is van különbség: mi a vízaktivitás (aw)

A vízaktivitás – aw (water activity) – azt a vízmennyiséget írja le, amely a rendszerben a kémiai és biológiai folyamatok, köztük a mikrobák szaporodása számára hozzáférhető. Ez nem azonos a víz százalékos arányával a receptúrában.

Két termék tartalmazhat hasonló mennyiségű vizet, mégis eltérő lehet a vízaktivitásuk, és ezáltal a mikrobiológiai kockázatuk is.

Víz

A vízaktivitást 0 és 1 közötti értékkel fejezzük ki. A tiszta víz aw-értéke nagyon közel van az 1-hez. Minél alacsonyabb az érték, annál kevesebb víz áll a mikroorganizmusok rendelkezésére.

Formálisan az aw a termék feletti vízgőznyomás és a tiszta víz feletti vízgőznyomás aránya azonos hőmérsékleten. A formulázó számára azonban fontosabb a gyakorlati értelmezés: a víz jelen lehet a receptúrában, de nem feltétlenül egyformán hozzáférhető a mikroorganizmusok számára.

Mi csökkenti a vízaktivitást

Egyes oldott anyagok megkötik a vizet, és csökkentik a hozzáférhetőségét. Ilyenek például:

  • glicerin,
  • egyes glikolok és poliolok,
  • cukrok,
  • sók,
  • egyes nagy koncentrációjú oldott anyagok.

Ezért például egy koncentrált glicerines vagy nagyon sós rendszer aw-értéke jóval alacsonyabb lehet, mint egy hasonló vízarányú klasszikus emulzióé.

Ezt az elvet jól ismerjük az élelmiszeriparból: a lekvár jelentős mennyiségű vizet tartalmazhat, de a magas cukorkoncentráció csökkenti annak hozzáférhetőségét. Hasonlóan hat a só az erősen sózott termékekben.

A kozmetikában azonban óvatosnak kell lenni. Néhány százalék glicerin egy hidratáló krémben még nem teszi mikrobiológiailag stabil termékké tartósítás nélkül. A humektánsok szokásos koncentrációi általában nem csökkentik annyira az aw-értéket, hogy egy klasszikus vizes emulziót alacsony kockázatúnak lehessen tekinteni.

A vízaktivitás csökkentése ezért a védelem egyik lehetséges gátja, nem pedig a tartósítórendszer univerzális helyettesítője.

A különböző mikroorganizmusok különböző aw-értéket tolerálnak

A mikroorganizmusok igényei sem egyformák. Általánosságban sok baktériumnak magasabb vízaktivitásra van szüksége, míg egyes élesztő- és penészgombák alacsonyabb aw-értékeknél is képesek szaporodni.

Ezért a vízaktivitás csökkentése fokozatosan korlátozhatja az egyes mikroorganizmus-csoportok szaporodását, de nincs egyszerű, univerzális határérték, amely alatt bármely kozmetikai terméket automatikusan biztonságosnak nyilváníthatnánk.

Ha az alacsony vízaktivitás a termék szakmai mikrobiológiai érvelésének részét képezi, az aw-értéket a kész terméken kell megmérni, nem csupán a receptúra alapján megbecsülni. Ez különösen az alábbi termékeknél lehet érdekes:

  • koncentrált glicerines gélek,
  • magas cukortartalmú formulák,
  • sós peelingek,
  • paszták,
  • egyes alacsony víztartalmú formulák,
  • speciális vízmentes termékek, amelyeknél fel kell mérni a használat közbeni vízbejutás kockázatát.

A kozmetikumot nem csak a tartósítószer védi: a többgátas megközelítés

A kozmetikumok tartósításáról néha túlságosan leegyszerűsítve gondolkodunk: van a termékben víz → hozzáadunk tartósítószert → kész.

A szakszerűen megtervezett mikrobiológiai védelem ennél összetettebb. Olyan elvet alkalmaz, amelyet többgátas megközelítésnek – hurdle technology – nevezhetünk.

Ahelyett, hogy a termék védelmét kizárólag egyetlen tartósítószerre építenénk, egyszerre több akadályt állítunk a mikroorganizmusok elé. Ilyen gátak lehetnek:

  • a megfelelően megválasztott tartósítórendszer,
  • a termék pH-ja,
  • a vízaktivitás,
  • a tartósítást erősítő boosterek,
  • a kelátképző anyagok,
  • a higiénikus gyártás,
  • az alapanyagok alacsony kiindulási mikrobaterhelése,
  • a megfelelő csomagolás,
  • a termék használatának módja,
  • a helyes tárolás.

Az egyes gátak erősítik egymást. A cél tehát nem az, hogy a „lehető legerősebb tartósítószert” vagy annak lehető legnagyobb mennyiségét használjuk. Sokkal észszerűbb úgy megtervezni a terméket, hogy a tartósítórendszer a lehető legkedvezőbb körülmények között működjön.

Tartósítást erősítő boosterek: segítők, amelyek sokra képesek

A klasszikus tartósítószerek mellett a modern formulákban gyakran találkozunk preservative boosterekkel – tartósítást erősítő anyagokkal.

Ezek olyan anyagok, amelyeknek fő deklarált kozmetikai funkciója nem feltétlenül a tartósítás, de támogathatják a formula antimikrobiális védelmét, és növelhetik az egész tartósítórendszer hatékonyságát.

Különböző mechanizmusokkal működhetnek. Egyesek:

  • károsítják a mikroorganizmusok sejtmembránját,
  • csökkentik a vízaktivitást,
  • növelik a mikroorganizmusok érzékenységét a tartósítószerekkel szemben,
  • saját enyhe antimikrobiális hatással rendelkeznek,
  • javítják azokat a körülményeket, amelyek között a klasszikus tartósítószer hatékonyabban fejtheti ki hatását.

A kozmetikai formulákban ebben a szerepben például a következő anyagokkal találkozhatunk:

Erejük elsősorban a többi gáttal való kombinációban rejlik. Az Ethylhexylglycerint például gyakran Phenoxyethanollal együtt használják. Önmagában nem tekinthető egyszerűen a klasszikus, széles spektrumú tartósítórendszer helyettesítőjének, kombinációban azonban javíthatja annak összhatékonyságát.

Hasonlóképpen a Glyceryl Caprylate vagy a Caprylyl Glycol is hozzájárulhat az antimikrobiális védelemhez, valós hatásuk azonban a koncentrációtól, a pH-tól, az emulzió típusától és a receptúra többi összetevőjétől függ.

Ez a lényeg: a booster jelenléte nem jelenti automatikusan azt, hogy csökkenthetjük a klasszikus tartósítószer adagját. Ha optimalizálni szeretnénk a rendszert, vagy csökkenteni valamelyik összetevőjének koncentrációját, a kapott kombináció működését a kész terméken kell ellenőrizni.

Kelátképző anyagok: feltűnés nélküli, de nagyon hasznos gát

A tartósításnál gyakran háttérbe szoruló másik csoport a kelátképző anyagoké. A kelátképzők megkötik a fémionokat – például a vasat, a rezet, a kalciumot vagy a magnéziumot –, amelyek a vízből, a növényi kivonatokból, az ásványi alapanyagokból, az alapanyagok nyomokban jelen lévő szennyeződéseiből vagy a gyártóberendezésekből kerülnek a termékbe.

A formulázó számára két okból érdekesek. A fémionok katalizálhatják az oxidációs reakciókat – az olajok gyorsabb oxidációját, a szín megváltozását, az érzékeny hatóanyagok lebomlását vagy kellemetlen szag kialakulását –, így megkötésük javítja a formula kémiai stabilitását. Ugyanakkor számos mikroorganizmusnak szüksége van fémionokra az enzimek és az anyagcsere-folyamatok működéséhez; a kelátképzés ezeket hozzáférhetetlenné teszi számukra, egyes Gram-negatív baktériumoknál pedig ráadásul befolyásolja a külső membrán stabilitását, és növeli érzékenységüket más antimikrobiális anyagokkal szemben.

A kelátképző tehát nem tartósítószer, és önmagában általában nem oldja meg a termék mikrobiológiai védelmét. Ugyanakkor egy újabb gát, amely robusztusabbá teheti a tartósítórendszert.

A természetesebb profilú formulákhoz válassza például a Sodium Phytate-ot, kíméletes alternatíva a nátrium-glükonát, technológiailag hatékony, biológiailag lebomló megoldás pedig a Trilon M Max EcoBalanced. És itt is érvényes: nem maga a kelátképző jelenléte számít, hanem az, hogy mennyire alkalmas az adott formulához, valamint a felhasznált mennyiség és a pH. A választással részletesebben a kelátképző anyagokról szóló külön cikkünkben foglalkozunk.

Honnan kerülnek a mikroorganizmusok a kozmetikumokba

A mikroorganizmusok nem maguktól jelennek meg a termékben. Valahogy be kell jutniuk. Gyakorlati szempontból főként elsődleges és másodlagos szennyeződést különböztetünk meg.

Elsődleges szennyeződés: a probléma már a gyártáskor keletkezik

Forrása lehet:

  • mikrobiológiailag terhelt alapanyag,
  • nem megfelelő víz,
  • nem kellően megtisztított berendezés,
  • edények és eszközök,
  • a munkakörnyezet,
  • por,
  • a személyzet,
  • helytelenül tárolt alapanyagok.

Tiszta gyártás

A növényi poroknál, kivonatoknál és egyes természetes alapanyagoknál a természetes mikrobaterhelés jóval magasabb lehet, mint a nagy tisztaságú szintetikus alapanyagoknál. Ezért sem helyettesítheti a tartósítószer a helyes gyártási gyakorlatot.

A tartósítórendszer feladata nem egy rosszul elkészített termék fertőtlenítése. A helyesen elkészített terméket kell védenie a tárolás és a használat során. Minél nagyobb a kiindulási mikrobaterhelés, annál nehezebb feladat hárul a tartósítórendszerre.

Másodlagos szennyeződés: a mikroorganizmusok a felhasználóval érkeznek

A második probléma a termék használata közben keletkezik. A nyitott tégelyben lévő krémet ujjal vesszük ki. A testpeeling a zuhanyzóban áll, és nedves kézzel használjuk. A csomagolásba víz, fürdőszobai cseppek vagy a bőrről származó szennyeződések kerülhetnek.

A krém megérintése ujjal

Egészen más kockázatnak van kitéve az airless csomagolásban zárt szérum, amelynél a felhasználó gyakorlatilag nem érintkezik a tartalommal.

A csomagolás tehát nem csupán formatervezési vagy marketingkérdés. A termék mikrobiológiai tervezésének része. Az airless adagolók, a pumpák és a kis adagolónyílású csomagolások jelentősen csökkenthetik a másodlagos szennyeződést. A széles, nyitott tégely nagyobb kockázatot jelent.

Baktériumok, élesztő- és penészgombák: a szennyeződést nem feltétlenül látjuk

A mikrobiális szennyeződés okozhat:

  • illatváltozást,
  • színváltozást,
  • viszkozitásváltozást,
  • a termék hígulását,
  • zavarosodást,
  • gázképződést,
  • a csomagolás felfúvódását,
  • bevonatot,
  • látható telepeket vagy penészt.

Ezekből a jelekből azonban nem lehet megbízhatóan megállapítani, hogy baktériumokkal, élesztő- vagy penészgombákkal van-e dolgunk. Ráadásul ugyanezeknek a változásoknak nem mikrobiológiai okuk is lehet.

Az emulzió szétválása lehet fizikai probléma. A sötétedés lehet oxidáció. A kellemetlen szag kialakulhat az olaj lebomlása miatt. Ezért a termék külleme nem mikrobiológiai teszt.

És ami különösen fontos: a látható változások hiánya nem bizonyítja a mikrobiológiai tisztaságot. A termék már azelőtt mikrobiológiailag nem megfelelő lehet, hogy a külleme vagy az illata megváltozna.

Penész a kozmetikumban

Ha viszont a kozmetikumon látható penész jelenik meg, nem elég eltávolítani az érintett részt. Az egész terméket szennyezettnek kell tekinteni, és nem szabad tovább használni.

A pH többet számít, mint gondolnánk

A kozmetikai termék pH-jával nemcsak a bőr vagy a hatóanyagok stabilitása miatt foglalkozunk. Alapvetően befolyásolhatja a tartósítórendszert is.

Jellemző példa erre a szerves savakon alapuló tartósítórendszer, például a benzoesav vagy a szorbinsav és ezek sói. Antimikrobiális hatékonyságuk attól függ, hogy a sav mekkora része van disszociálatlan formában. Ez az arány a pH-tól függően változik.

Az eredmény? Ugyanaz a tartósítószer-koncentráció az egyik pH-n nagyon jól működhet, magasabb pH-n viszont jóval gyengébben.

Ezért nem elég azt mondani: „1% tartósítószert használtam.” A helyes kérdések ezek:

  • Milyen tartósítórendszer?
  • Milyen hatóanyagokat tartalmaz?
  • Milyen végső koncentrációban?
  • Milyen pH-n?
  • Hatékony ezen a pH-n?
  • Kompatibilis a receptúra többi összetevőjével?

A pH-t a kész terméken mérjük, a fejlesztés során pedig érdemes a stabilitásvizsgálat alatt is követni az alakulását. Egyes receptúrák pH-ja ugyanis idővel kissé változhat.

Hogyan adjuk hozzá helyesen a tartósítószert

Minden tartósítórendszerre érvényes, univerzális technológiai eljárás nem létezik. Az adott tartósítószer gyártójának műszaki dokumentációja mindig elsőbbséget élvez.

A gyakorlatban azonban van egy nagyon gyakori szabály: számos modern tartósítórendszert a gyártás végén, a termék kb. 40–45 °C alá hűlése után adunk hozzá. Ez jó általános formulázási elv, de nem univerzális törvény.

Egyes tartósítószerek vagy tartósítószer-keverékek összetevői érzékenyek a magas hőmérsékletre vagy a hosszú melegítésre, míg más rendszerek eltérő bedolgozási módot tesznek lehetővé vagy igényelnek. Ezért mindig ellenőrizzük:

  • az ajánlott hozzáadási hőmérsékletet,
  • a tartósítószer oldhatóságát,
  • azt a fázist, amelybe be kell dolgozni,
  • az ajánlott pH-t,
  • a megengedett maximális hőterhelést.

A pH-ra érzékeny tartósítórendszereket célszerű a gyakorlatilag már kész receptúrához adni, amelynek ismerjük a hozzávetőleges végső pH-ját. A végső pH-ellenőrzést azonban csak a tartósítószer és a többi összetevő bedolgozása után végezzük, mert maga a tartósítórendszer is megváltoztathatja a receptúra pH-ját.

Adagolás: a kevesebb nem biztos, hogy elég, a több nem biztos, hogy megengedett

A tartósítószereknél van egy nagyon fontos szabály: a beszállító által ajánlott adagolás és a jogszabályi határérték nem ugyanaz.

Egy kereskedelmi tartósítórendszer beszállítója például 0,5–1,0%-os adagolást ajánlhat. Ez az adott keverékre vonatkozó ajánlás. Az európai jogszabályok azonban az egyes tartósítószerek maximális koncentrációját határozzák meg a kész kozmetikai termékben.

Az EU-ban az engedélyezett tartósítószereket és felhasználásuk feltételeit a kozmetikai termékekről szóló 1223/2009/EK rendelet V. melléklete tartalmazza. A rendelet egyúttal kimondja, hogy tartósítószerként az ebben a mellékletben felsorolt anyagok használhatók, az abban meghatározott feltételek mellett.

Például:

  • Phenoxyethanol – legfeljebb 1,0% a kész termékben,
  • Sorbic Acid és engedélyezett sói – legfeljebb 0,6%, savként kifejezve,
  • Salicylic Acid és engedélyezett sói tartósítószerként való felhasználás esetén – legfeljebb 0,5%, savként kifejezve, emellett további korlátozások vonatkoznak egyes terméktípusokra és a gyermekeknél való felhasználásra,
  • Benzoic Acid és Sodium Benzoate – a határérték a termék típusától függ: a lemosható (rinse-off) termékeknél, a szájhigiéniai termékek kivételével, 2,5% savként kifejezve, a szájhigiéniai termékeknél 1,7%, a bőrön maradó (leave-on) termékeknél pedig 0,5%.

A parabénekre, a formaldehid-leadó anyagokra és más szabályozott tartósítószerekre szintén konkrét határértékek és felhasználási feltételek vonatkoznak.

A formulázó számára ebből egy nagyon gyakorlati dolog következik. Nem elég tudni: „Ezt a tartósítószert 1%-ban kell adagolni.” Ismernünk kell az INCI-összetételét és a szabályozott tartósítószerek tartalmát is, hogy tudjuk, az egyes anyagokból végül mekkora mennyiség lesz jelen a kész termékben.

A jogszabályi maximum ugyanakkor nem ajánlott formulázási adag. Ez a meghatározott feltételek mellett megengedett legmagasabb koncentráció. És fordítva is igaz: attól, hogy a maximális jogszabályi határérték alatt vagyunk, a termék még nem feltétlenül kellően tartósított. A hatékonyságnak az adott formulában kell működnie.

Miért nem működik ugyanaz a tartósítószer minden krémben egyformán

A tartósítószer a receptúrában nem elszigetelten létezik. Hatékonyságát befolyásolhatja:

  • a pH,
  • a vízaktivitás,
  • az oldhatóság,
  • az olajos fázis mennyisége,
  • az emulgeálószerek,
  • a tenzidek,
  • a szolubilizálók,
  • a polimerek és sűrítőanyagok,
  • az elektrolitok,
  • a fehérjék,
  • a növényi kivonatok,
  • egyéb szerves anyagok,
  • a csomagolás,
  • a kiindulási mikrobaterhelés.

Nagyon érdekes például a tartósítószer megoszlása az emulzió olajos és vizes fázisa között. A mikroorganizmusoknak a szaporodáshoz hozzáférhető vízre van szükségük, ezért az érdekel minket, hogy a hatékony tartósítószerből mennyi áll ténylegesen rendelkezésre a vizes fázisban.

Ha az anyag nagy affinitást mutat az olajos fázishoz, vagy jelentős mértékben beépül a tenzidek alkotta micellákba, a termékben mért teljes koncentrációja lehet ugyan megfelelő, de tényleges hozzáférhetősége ott, ahol szükségünk van rá, alacsonyabb lehet.

Ezért sincs egyszerű egyenlet: 1% tartósítószer = biztonságos krém.

A csomagolás a formula része

Az airless palack, a pumpa, a szűk nyakú palack és a nyitott tégely nem jelent azonos mikrobiológiai kockázatot. Az airless rendszernél a felhasználó gyakorlatilag nem érintkezik a termék tartalmával. A tégelynél minden használatkor bekerülhet a termékbe:

  • a bőr mikroflórája,
  • nedvesség,
  • víz,
  • a környezetből származó szennyeződés.

Különösen kockázatos lehet a termékek használata a fürdőszobában vagy a zuhany alatt. A csomagolás megválasztása ezért befolyásolhatja, mennyire robusztusnak kell lennie az egész tartósítórendszernek. Mikrobiológiai szempontból tehát a csomagolást a formulával együtt tervezzük meg, nem csak annak elkészülte után.

És mi a helyzet a vízmentes termékekkel?

Az olajok, az olajos szérumok, a vízmentes balzsamok és számos testvaj általában alacsony mikrobiológiai kockázatú, mert nem biztosítanak elegendő hozzáférhető vizet a mikroorganizmusok szaporodásához. Ez azonban nem jelenti azt, hogy víz nélkül = automatikusan kockázat nélkül.

Képzeljen el egy vízmentes cukros vagy sós peelinget egy széles tégelyben, a zuhanyzóban. A gyártó ugyan vízmentes termékként töltötte ki, a fogyasztó azonban ismételten nedves kézzel nyúl bele, és kis mennyiségű vizet juttat bele. Néhány használat után a termék egy részében a mikrokörnyezet már nem feltétlenül ugyanaz, mint a gyártáskor.

A kockázatértékelésnél ezért figyelembe vesszük:

  • az összetételt,
  • a vízaktivitást,
  • a csomagolást,
  • az alkalmazás módját,
  • a vízzel való érintkezés valószínűségét,
  • a használat körülményeit.

A pumpás vízmentes termék más helyzetet jelent, mint a zuhanyzóban álló, nyitott tégelyes vízmentes peeling.

Az E-vitamin nem tartósítószer

Ez az egyik leggyakoribb félreértés a házi kozmetikumkészítésben. A tokoferol – E-vitamin – antioxidáns, nem antimikrobiális tartósítószer. Elsődleges feladata a lipidek oxidációjának lassítása.

Segíthet tehát:

  • késleltetni az olajok sárgulását,
  • csökkenteni az oxidációs szag kialakulását,
  • meghosszabbítani az olajos fázis oxidációs stabilitását.

A vizes terméket azonban nem védi kellőképpen a baktériumoktól, élesztő- és penészgombáktól. Az oxidációs stabilitás és a mikrobiológiai stabilitás két különböző dolog. Egy termék lehet kiválóan védett az oxidációval szemben, és mégis mikrobiológiailag nem megfelelő – vagy fordítva.

Honnan tudjuk, hogy a tartósítórendszer valóban működik

A receptúrából ezt biztosan nem állapíthatjuk meg. Választhatunk megfelelő tartósítószert, helyesen beállíthatjuk a pH-t, használhatunk kelátképzőt, boostert és airless csomagolást is – mindaddig azonban feltételezéssel dolgozunk, amíg a kész termék antimikrobiális védelmét nem ellenőrizzük.

Erre szolgál a preservation efficacy test, amelyet általában challenge testnek neveznek. A teszt során a kész terméket ellenőrzött módon meghatározott mikroorganizmusokkal oltják be, majd egy meghatározott időszakon át követik a számuk alakulását.

A cél nem annak bizonyítása, hogy a kozmetikum steril. A kozmetikumnak nem kell sterilnek lennie. A cél annak ellenőrzése, hogy antimikrobiális védőrendszere képes-e kellően visszaszorítani a mikrobaterhelést.

A referenciaszabvány az ISO 11930:2019 – Cosmetics – Microbiology – Evaluation of the antimicrobial protection of a cosmetic product. A szabvány magában foglalja a preservation efficacy testet és a termék teljes antimikrobiális védelmének értékelési eljárását is. Emellett számol azzal, hogy a klasszikus challenge test nem az alacsony mikrobiológiai kockázatú termékekhez készült, amelyek kockázatát a megfelelő értékelés alapján alacsonynak állapították meg.

2026-ban készül az ISO 11930 harmadik kiadása, ez azonban egyelőre csak tervezet, és az aktuális közzétett szabvány továbbra is az ISO 11930:2019.

Ez fontos különbség. A „vizet tartalmaz” nem jelenti automatikusan azt, hogy „adjunk hozzá 1% tartósítószert”. A „nem tartalmaz vizet” pedig nem jelenti automatikusan azt, hogy „a mikrobiológiával nem kell foglalkoznom”. Mindig az adott terméket értékeljük.

Hogyan tervezzük meg tehát a tartósítórendszert

Ahelyett, hogy azt kérdeznénk: „Hány százalék tartósítószert adjak hozzá?”, hasznosabb módszeresen haladni.

  • Milyen mikrobiológiai kockázatot jelent a termék? Tartalmaz vizes fázist? Milyen lehet a vízaktivitása? Tartalmaz sok növényi kivonatot vagy más, mikrobiológiailag igényesebb alapanyagot?
  • Mennyi lesz a végső pH-ja? Abban a tartományban van, amelyben a kiválasztott tartósítórendszer működik?
  • Milyen tartósítórendszer illik a receptúrához? Alkalmas bőrön maradó (leave-on) vagy lemosható (rinse-off) termékhez? Kompatibilis az emulgeálószerekkel, a tenzidekkel és a többi alapanyaggal?
  • Támogathatjuk a rendszert tartósítást erősítő boosterrel? Növelheti-e egy megfelelő multifunkciós összetevő a robusztusságát, vagy kiegészítheti-e a hatásmechanizmusát?
  • Van értelme kelátképző anyagnak? Tartalmaz a termék növényi kivonatokat, ásványi összetevőket vagy olyan alapanyagokat, amelyekben nyomokban fémek lehetnek jelen? Segíti a kelátképző egyszerre a kémiai és a mikrobiológiai stabilitást?
  • Milyen csomagolást használunk? Az airless palack és a nyitott tégely teljesen eltérő használati körülményeket teremt.
  • Hogyan fogják használni a terméket? Száraz bőrön? A kádban? A zuhany alatt, nedves kézzel? Egy ember használja majd, vagy több felhasználó?
  • Hogyan ellenőrizzük, hogy a rendszer valóban működik? Egy elméletileg helyesen megtervezett receptúra önmagában nem bizonyítja a mikrobiológiai biztonságot.

És éppen így szűnik meg a tartósítás egyetlen alapanyag kérdése lenni.

Gyakori kérdések

Minden krémbe kell tartósítószer?

A magas vízaktivitású klasszikus emulzióhoz általában hatékony tartósítórendszer szükséges. A védelem konkrét módja azonban a kész termék pH-jától, vízaktivitásától, összetételétől, csomagolásától és felhasználási módjától függ.

Kell tartósítószer a hidrolátumba?

A hidrolátum vizes alapanyag, és mikrobiológiailag szennyeződhet. Az előállítása során végzett desztilláció nem jelenti azt, hogy teljes élettartama alatt steril marad. Ismerni kell a mikrobiológiai minőségét, a beszállító általi tartósítás módját, majd értékelni kell azt a kész formulát, amelyben felhasználjuk.

Az E-vitamin tartósítószer?

Nem. A tokoferol antioxidáns. Segít megvédeni a lipidösszetevőket az oxidációtól, de nem helyettesíti az antimikrobiális tartósítórendszert.

Használhatok kevesebb tartósítószert, ha boostert adok hozzá?

Lehetséges – de nem automatikusan. A tartósítószer, a booster, a kelátképző, a pH és a többi gát megfelelő kombinációja nagyon hatékony lehet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a booster hozzáadása után egyszerűen például a felére csökkenthetjük a tartósítószert. A kapott antimikrobiális védelmet a kész terméken kell ellenőrizni.

A kelátképző tartósítószer?

Nem. A kelátképző anyag megköti a fémionokat, és támogathatja a tartósítórendszert, valamint a formula kémiai stabilitását is. Egy újabb gát, nem pedig a tartósítószer teljes értékű helyettesítője.

Kell tartósítószer a vízmentes peelingbe?

Nem mindig. A termék mikrobiológiai kockázata és használatának módja a döntő. A zuhany alatt nedves kézzel használt, nyitott tégelyes vízmentes peeling más kockázatot jelent, mint a pumpás csomagolásban zárt olajos szérum.

Elég betartani a tartósítószer gyártója által ajánlott adagolást?

Nem. Az ajánlott adagolás kiindulópont. A tartósítórendszernek alkalmasnak kell lennie az adott pH-hoz és formulához, meg kell felelnie a jogszabályi feltételeknek, és a kapott antimikrobiális védelemnek a kész termékben is elegendőnek kell lennie.

Honnan tudom, hogy a kozmetikum megromlott?

Az illat, a szín vagy az állag megváltozása, a zavarosodás, a gázképződés, a csomagolás felfúvódása vagy a látható mikrobanövekedés ok arra, hogy a terméket ne használja tovább. Ezeknek a jeleknek a hiánya azonban nem bizonyítja a mikrobiológiai tisztaságot.

Mivel kombinálja a Handymade kínálatából

Ha emulziót, gélt, tonikot, szérumot vagy más vizes fázisú kozmetikumot készít, ne csak az alapján válasszon tartósítószert, hogy „természetesnek” van-e jelölve.

Az egész rendszert nézze: a pH-t, a termék összetételét, a vízaktivitást, az emulzió típusát, a felhasznált hatóanyagokat, az ajánlott adagolást, a bedolgozás módját és a csomagolást is.

Kínálatunk TARTÓSÍTÓSZEREK kategóriájában különféle rendszereket talál, amelyek különböző típusú formulákhoz alkalmasak. Mindegyiknél azt javasoljuk, hogy a gyártó műszaki dokumentációja alapján dolgozzon, és tartsa be az általa ajánlott koncentrációt, bedolgozási hőmérsékletet és pH-tartományt.

Robusztusabb rendszer tervezésénél érdemes megnézni a tartósítást erősítő boostereket és a KELÁTKÉPZŐK kategóriában található anyagokat is, amelyek támogathatják a megfelelően megválasztott tartósítórendszert.

Ha még nem tudja, melyik tartósítószer illik éppen az Ön receptúrájához, folytassa a tartósítószerekről szóló cikkünkkel, amelyben részletesebben foglalkozunk az egyes típusokkal és felhasználásukkal.

Összegzés: a tartósítószer csak egy darabja a kirakósnak

A kozmetikum mikrobiológiai biztonsága nem abban a pillanatban jön létre, amikor tartósítószert adunk a receptúrához. A víz és az alapanyagok minőségével kezdődik, a gyártási higiéniával és magával a formula megtervezésével folytatódik, és a megfelelő csomagolással, a felhasználás módjával, valamint a kész termék ellenőrzésével zárul.

pH + vízaktivitás + tartósítórendszer + tartósítást erősítő boosterek + kelátképző anyagok + helyes gyártási gyakorlat + megfelelő csomagolás + a hatékonyság ellenőrzése. Ez a többgátas megközelítés.

Minden gát kicsit másképp hat, és éppen ezek kombinációjával hozhatunk létre robusztus terméket anélkül, hogy egyetlen anyagra hagyatkoznánk.

Ezért a kérdés: „Melyik tartósítószer a legjobb?”

Források:

  1. Az Európai Parlament és a Tanács 1223/2009/EK rendelete a kozmetikai termékekről, V. melléklet – az engedélyezett tartósítószerek jegyzéke (EUR-Lex)
  2. ISO 11930:2019 – Cosmetics – Microbiology – Evaluation of the antimicrobial protection of a cosmetic product
  3. ISO/DIS 11930 – a szabvány készülő harmadik kiadása (a cikk megjelenésekor még csak tervezet)

Csak jó híreket fogunk küldeni!

Tippek új termékekről, útmutatók, akciós ajánlatok. Kéri?